Kb. egy hete határozottan a végét járjuk a csajszival való szimbiózisunknak. Bár a cipőm még segítség nélkül felveszem, de felkelni egyre nehezebb (októl függően a káromkodás és a macska szidása könnyebbé teszi :) ), sokszor fáj a medencém/csípőm, jelentéktelen mértékben ugyan, de elkezdtem vizesedni, nagy bánatomra megjelentek az első csíkjaim és megvoltak az első jóslók is.
Ez utóbbi mondjuk elég viccesre sikeredett, mert éppen egy bevásárlótúrán kapott el, I meg azt sem tudta, hová legyen ijedtében. Amikor elmagyaráztam neki, hogy ez így normális és ha abbamarad, akkor jósló, ha nem, akkor sürgősen meg kell vennie a hazahozós szettet, rémült hangon közölte, hogy azért tartsam még bent egy kicsit, mert ő még nincs felkészülve. Akkor kinevettem, de utólag jól felhúztam magam a dolgon. Ugye, a hormonok?!
Tegnap voltunk UH-n a kórházban. (Itt minden UH-t a saját tb-s nőgyógyi csinál a rendelőjében, kivéve a 35. hetit, amikor is a választott kórházba kell menni.) Borzasztóan nyomasztó és csalódást okozó élmény volt. Amikor behívtak minket egy tök sötét terembe léptünk be, aminek a szemközti falához volt zsúfolva az uh-gép és egy baromi hosszú íróasztal, ott ültek hárman egy kislámpa fényénél. A feküdjön le és a köszi, végeztük között jó, ha 10 perc eltelt. A dokinő szinte kiköpködte az adatokat a száján, a másik pötyögött, a harmadikról fogalmam sincs, minek volt ott. Annyi zselét kaptam a hasamra, hogy az négy vizsgálatra elég lett volna, ennek következtében egy jelentős adaggal össze is kente a terhesfarmerom "pocakos" részének belső felét, ami persze mindenféle nyilvános mosdós praktika ellenére ragacsos maradt hazáig. A vizsgálat befejeztével a doki az íróasztal sarkához húzta a székét, hogy aláírja a papírt, aztán várta, hogy kikecmeregjek a széke és a gép közötti jóindulattal is 35-40 centi széles sávon. Amikor kijöttünk, kis híján sírva fakadtam. Tisztában vagyok vele, hogy ez a vizsgálat nem a babamoziról szól - arra ott vannak a saját orvos általiak -, és azzal is, hogy mostanában érzékenyebb vagyok a kelleténél, de annyira rossz szájízzel gondolok vissza, ráadásul a választott kórházam, 5 héttel a szülés előtt. Eddig legalább abban biztos voltam, hogy ott jó lesz nekünk... Persze I nyugtat, hogy eddig minden esetben mindenki nagyon kedves/rendes/aranyos volt velünk és ne ezt az élményt vegyem meghatározónak. Igyekszem hallgatni rá.
A másik, lényegesebb vonulata a napnak maga az eredmény. A számolt terminus szerint 35+2, a méretek rendben, a súly pedig sokkoló: 2925gr. Nemhogy egy héttel kisebb (ezzel riogattak augusztus-szeptemberben), hanem min. egy héttel nagyobb, legalábbis a becsült súly szerint. Belém költözött a félsz, hogy mekkora lesz még? Hogy fogom tudni megszülni? Jól felhízlaltam, az tuti.
Egyébiránt nagyon afelé tendálok, hogy előbb fog jönni, aztán majd meglátjuk. Mondjuk a szoba kész, mosás/vasalás letudva, kórházi csomag nagyjából összekészítve, szóval elvileg nincs akadálya a dolognak. Ettől függetlenül a saját érdekében még jó lenne, ha bent maradna 2-3 hétig.
Tehát elért az abszolút hormongőzös, kiszámíthatalan időszak. Még jó, hogy az egyetlen, akinek az agyára tudok menni - persze saját magamon kívül - az I. Mondjuk ő lehet nem örül ennek a megtiszteltetésnek ennyire.
Nagyon szép neve lesz a kisasszonynak :-)
VálaszTörlésEgyébként meg no para. Tudom, hogy a lelkesterhes fórumokon, meg csoportokban képesek óriási jelentőséget tulajdonítani a szülésnek, kórháznak, stb. - de mint 2 császáros, bizton állíthatom, hogy a szülés mindössze pár óra a közös életetekből, és akárhogy is lesz, a végén egy egészséges kislányt fogsz hazavinni, és akkor már semmi más nem fog számítani. Persze, jobb, ha "szép" a szülés (akármilyen is legyen az), vagy kedves a személyzet, vagy mittomén, a tapéta színe a szülőszobán megnyugtató halványzöld, de szerintem akkor is csak attól lesz egy szülés jó, hogy a végeredménye egy boldogságtól síró mama, és egy éhes, egészséges, életre való baba...
Drukkolok, hogy minden az elképzeléseid szerint alakuljon. De a szülés csak az egyik fontos élmény lesz az életedben, utána még tudod mennyi csoda vár majd rátok?
(Remélem, nem lett túl szirupos a vége :-) )
Bármilyen hihetetlen, nem a lelkesterhes csoportnak köszönhető a parám. (Főleg, hogy a többség 2-3-4. gyermekét várja.)
TörlésPersze van elképzelésem a szülésről, de ha esetleg valami nem úgy jön össze (császár, kevésbé kedves segítők...), akkor sem hiszem, hogy pszichológushoz kell majd járnom.
Csak félek. (Ez lesz az első igazi szülésem, így talán megbocsájtható. :) ) Igazság szerint nem is annyira magam miatt, sokkal inkább, hogy a csajszival legyen minden rendben. De hát ezt szerintem nem kell pont neked ragoznom. Talán ezért is rémített meg a súly, mert alapból nehéz szülést-oxigénhiányt, stb. vizionalizáltam, de szorgosan gyakorlom a pozitív mantrát.
...és nem, nem lett túl szirupos a vége. Vagy lehet, de az én lelkiállapotomba ez most simán belefér. :D Köszönöm!
Szekszárdi és pécsi kórház kötelező UH-jai, vadidegen dokikkal pont ugyan ilyenek voltak. Ne aggódj, ez nem jelent semmit. És egyetértek Annával, a lényeg, az egészséges baba kibukkanása. Minden más le van szarva. Persze nekem erről az a véleményem, hogy ilyen állásponthoz idő kell ám. A kórházi rossz élmények hónapokig kísértek. De elmúltak! :)
VálaszTörlésKöszi Vica!
TörlésTudod eddig nem ez volt az általam tapasztalt általános hozzáállás (kivéve azt a keletről szalajtott magánboszorkát) és könnyű a jóhoz hozzászokni. :)
A szüléssel kapcsolatban pedig amit Annának írtam, az neked is válasz. Ha nem baj, nem pötyögöm be még egyszer. :)